|
|
“Éppen 20 éves a gimnáziumi tagozat iskolánkban, de sajnos ebben az évben az ünneplés helyett aggódnunk kell. Városunk képviselői azt fontolgatják, hogy megszüntetik a gimnáziumi osztályokat intézményünkben, amely ha bekövetkezne, 10 osztállyal lenne kevesebb a jelenlegihez képest. Szeretnénk elérni, hogyha a gimnáziumi képzést semmiképpen sem lehet fenntartani, bővülhessen a szakközépiskolai képzésünk, az indítható osztályok száma megmaradjon.” Tovább »
Az Európai Unió támogatási programjai és elsősorban a Fiatalok Lendületben Program mindenki előtt nyitva állnak, aki szeretne világot látni, más nemzetek kultúráját és más kultúrából érkező embereket megismerni, közösen gondolkodni és cselekedni, valami hasznosat, érdekeset, kalandosat megvalósítani, véghezvinni. Tovább »
TeSzedd! – Összefogás a tiszta Magyarországért
2012. június 2-án, szombaton vedd fel a kesztyűt újra! Fogjunk össze a tiszta Magyarországért, és a TeSzedd! hulladékszedési nap keretében mutassuk példát: tegyünk együtt a gazdátlan, elhagyott hulladékkupacok eltüntetéséért. Tovább »
Kulturális bemutatókkal, főzőversennyel, sportprogramokkal ezen a hétvégén, szombaton rendezik meg a Veszprémi Civil Napot. A rendezvényen mintegy 30 helyi civil szervezet mutatkozik majd be új helyszínen, a felújított Séd-völgyben. A Veszprémi Civil Nap a Veszprémi Civil Kerekasztal legnagyobb rendezvénye, hangzott el a programokról tartott tájékoztatón, hagyományosan itt adják majd át a Pro Civitate-díjat és a Sporttal Veszprémért kitüntetést is.
http://www.veszpremtv.hu/hir/hetvegen_veszpremi_civil_nap-n977.html
18 és 108 év közötti EU-ban élő „fiatalok” küldhetnek be fotókat arról, hogy az idősek aktívan, a társadalom teljes értékű tagjaként élnek, tovább dolgoznak stb. Mivel a pályázat az aktív idősödés és a generációk közötti szolidaritás európai évének keretében került meghirdetésre, a jelentkezők felső életkorát kivételesen 108 évben határozták meg. Tovább »
Valódi rendezőtehetség vagy, és még nem múltál el 21 éves? Itt az idő, hogy megmutasd Európának, mire is vagy képes! Ha gondolkoztál azon, hogy rövidfilmet készíts, vagy már készítettél is egyet, ami 2011 szeptemberénél nem régebbi, jelentkezz! Tovább »
Pénteken indul az új ifjúsági kulturális műsor a Mária Rádióban!
Időpont: 2012. április 20., 17 óra
Online hallgatható az adás: http://veszprem.mariaradio.hu/veszprem
Az első adás témái:
- Bemutatkozik csapatunk
- Szerencsétlen nap-e a péntek 13.?
- Költészet Hete Veszprémben
- Szeretetnyelv
- Kávészünet koncert
Hallgassátok! Terjesszétek!
Migráció és sokszínűség: ebben a témában várják 9 és 25 év közötti fiatalok gondolatait, tapasztalatait, véleményét, kérdéseit és javaslatait legfeljebb 5 perces rövidfilmek formájában. A videók legyenek 2010 januárjánál újabbak, és ha nem angolul forgatták őket, angol nyelven feliratozottak.
Tovább »
Projekt neve:”Vysocina in European Whirl”
Időtartam: 2012.05.12.-2012.06.12.
Helyszín: Cz/Pelhrimov(Vysocina) 2 szabad hely
Résztvevő országok: Spanyolország, Magyarország, Franciaország, Fehéroroszország, Ukrajna, Örményország Tovább »
Biciklis felvonulás Veszprémben! A Critical Mass nem valami ellen, hanem a kerékpározás terjedéséért küzd. Nem autómentes, hanem kerékpáros várost szeretnénk, amiben mindenki praktikusan kombinálja a bringát, autót és tömegközlekedést.
Idén ismét a Föld napja alkalmából pattanunk nyeregbe. Várunk mindenkit az Óváros téren! Gyülekező 2012. április 22. 14:30-tól!
Útvonal: Óváros tér - Brusznyai Árpád utca - Bajcsy-Zsilinszky utca - Cholnoky Jenő utca - Haszkovó utca - Jutasi út - Barátság Park
Csatlakozz a facebook-on is! https://www.facebook.com/events/328419750555132/
(a hírt a fenti facebook oldalról átvéve tettük közzé)
|
|